Amikor az ember lányának estére olyannyira lemerülnek az elemei, hogy semmi másra nem vágyik csak nézni ki a fejéből (és tegnap estére ez képződött meg a több hét óta összeadódó megfeszített, éjszakákba nyúló munka következményeként), akkor jön SÜSÜ...!!!
Amikor annyira szükséges a fej és a lélek kikapcsolása, hogy este édesanya kéri a gyerekektől, hogy "Hadd nézzünk már egy kis Süsüt!"...
Az egyet jelent azzal, hogy félretéve minden munkát (elkészítésre váró sürgető megrendelést), mindannyian összebújunk és együtt nézünk egy vagy két Süsü-mesét lefekvés előtt! :)))
És nemcsak én (és édesapa) ölelem meg őket közben, hanem tegnap bizony a 7,5 évesem simogatott úgy, hogy az ölébe hajtva a fejemet bújtam hozzá...! Kértem Őt (hogy hadd bújjak oda) és Ő minden együttérzésével felém fordulva ölelt át és simogatta a hajam mesenézés közben...! Minden bajom és nehézség messze tűnni látszott...! :)))
Nagyon mélyen elraktároztam ezt a pillanatot, mert a tegnapi és mai tragikus hírek a világból menthetetlenül összeroppantottak volna, ha nem egy ilyen este után olvasom őket! (Nincs tévénk és szerencsére nem bombáznak nap, mint nap mindenféle információkkal ebből a mostani felfokozott világból, de azért a hírek hozzám is eljutnak, ha olvasom őket!)
És nem tudok szó nélkül elmenni mellette, mert túlcsordult bennem minden....! Szülőként, édesanyaként és emberként nem lehet elmenni az ilyen tragédia mellett...!!!
(Tudom a világtörténelemben mindig akadtak szörnyűségek és voltak mindig is, de EZT az iskolában történtet nehéz feldolgozni szülőként...emberként pedig felfogni ép ésszel lehetetlen...)
Már kisírtam magamból tegnap és ma reggel is... (És most muszáj volt ki is írnom magamból, amennyire csak tudom... Hátha segít...) De nincsenek rá szavak!!!
Nehéz így a Karácsonyra ráhangolódni, az adventi várakozós időszakot maradéktalanul megélni, amikor lélekben (is) készül az ember és keresi, próbálja megélni a belső békességet... De mindezek ellenére és igenis dacára, méginkább megerősödik az ember, hogy KELL az ölelés és simogatás...!
Mert igen... Csak azt tudom, hogy ölelem, óvom, simogatom őket (addig amíg hagyják...), hogy érezzék, mi mindig itt vagyunk nekik...!!!
És hogy jobban kezdődjön ez a nehezen beinduló szombati tanítási napjuk, megmutattam nekik reggel útravalóul ezt a kutyás videót egy Down-szindrómás kisfiúval.... És tényleg átalakult a hangulatuk... Egy kicsit ki is simultak...
Mert EZ AZ, amiben hiszek...! Ezekben a világot jobbá tevő apró rezdülésekben, érzésekben, kapcsolatokban, ami miatt a nehéz világunk még mindig tud működni... (Amikor valaki, akár egy kutya, ilyen érzékenyen fordul a másik felé...) Az apró, finom pillanatokban... Mikor az odafigyelés jelen van...!
Amikor egy simogatás segít...! :)
Őszintén kívánom Mindenkinek (és nemcsak a Karácsony várás kapcsán), hogy sikerüljön megtalálnia és megélnie a pillanatokat, amik szebbé teszik a világot kint is és bent is...! :)
6 megjegyzés:
Ezt, drágám, még én is megkönnyeztem. Nem tudom, mi az a tragédia, mert van ugyan tévénk, de nem nézzük, azonban ahogy ezt leírtad, az mindenképpen átlendít egy vidámabb, szeretetteljes ünnepi várakozásba.
Kívánok még sok-sok-sok ilyen összebújós, simogatós, odafigyelős, Gondviselős pillanatot!
Köszönöm drága Julcsi!
(Az a tragédia, ami tegnap történt a connecticuti általános iskolában... le sem merem írni... Nagyon megviselt!)
Nektek is kívánok odafigyelős készülődéseket, mert tudom, hogy nálatok sok van ilyen...! :)
Szép a te világod!
Szívemből szólsz! :)
Én úgy szoktam mondani, hogy az ölelés életmentő lehet és ezt így is gondolom, fizikailag és érzelmileg is... és nagyon sokáig vagy mondhatnám úgyis MINDIG meg fogják engedni, hogy megöleld őket, amíg csak lesztek egymásnak! A kamaszkor kicsit messzebb löki őket, de ahol ennyire szeretet van, oda visszatalálnak, mert nem találnak ennél jobbat! :) Szép napot!
És lám milyen jól vigyázzák az utunkat felülről, mert pont ma találkoztam (pont ez után az írásom után) ezzel az idézettel:
"Nem az a lényeg, hogy milyen világban élsz, hanem hogy milyen világ él benned." (Popper Péter)
És hogy ez mennyire rólam (rólunk) szól, az már-már szinte megvilágosodásszerűen borzongattató, mert nagyon így érzem és nagyon szeretném, ha majd az enyéim is így érzenék... :)
Köszönöm Kedvesek, hogy írtatok!
:)
Megjegyzés küldése