2013. január 16., szerda

Gyapjúfilc receptmappaborító (DOTTY-módra)

Tavaly előtt Karácsonyra készült az elsős tanító néniknek ajándékba két receptgyűjtő mappa borító, melybe a gyerekek és családjaik által nagyon kedvelt receptek kerültek összegyűjtve. Az egyik tanító néninek olyan nagyon megtetszett ez a meglepetés, amit kapott, hogy az idén elsőbe lépett saját kislánya osztálytanítóinak is ilyesmit szeretett volna ajándékozni, így rendelt tőlem két receptborítót... :)   (Ilyenkor jó azt látni és érezni, hogy megbecsülik és értékelik a sok energiával elkészített ajándékot...!)

Most egy picit másként gondoltam elkészíteni, mert gyapjúfilcből képzeltem el az egész receptmappa borítót! 



És volt egy tervem, hogy a "Receptek" feliratot a lyukasztásos DOTTY-technikával próbálom ki, azaz bőrlyukasztóval kalapácsolva "írom rá"! :)
Egészen jól sikerült, de a házi lektoraim szerint nem volt elég jól olvasható a törtfehér filcen (pedig a barna karton mappa adta sötétebb pöttyök sejlettek át alóla), ezért a lyukak közében egy kis fekete textilfilccel rásegítettem a kontrasztosabb olvashatóságra...


Így már érdekesebb volt a hatás és végül ebből is tanultam megint valami újat! ;-)

A visszafogottabb zöld-törtfehér receptmappa az idősebbik tanító néninek készült...



...az élénk, piros-törtfehér pedig a fiatalabbiknak!


(Belül törtfehér filc  és a ráhajló színes filc között egy kis zseb van mindkét belső oldalon, 
ahová a receptes jegyzetkéket és a kis sütőporos-vaníliás cukros tasakok hátán lévő recepteket lehet gyűjtögetni...)

Jó kis ajándéknak tartom még mindig, mert a gyűrűs mappában tovább gyűjthetik majd a saját receptjeiket is a befűzött üres pótlapokon és a belső borítózsebbe előkészített jegyzetlapokon...
Úgy tudom, hogy örültek ők is! Azt csiripelték a madarak... :)

5 megjegyzés:

Aledi írta...

Nagyon szépek. Hú, az én receptjeimre is ráférne némi rendezgetés.

Krizantám írta...

Köszi Adél!
Hát nálam is elkélne egy rendszerező... ;-)
(Csak legyen, aki megcsinálja...)

erzsó írta...

nagyon-nagyon :)

Álomjáró-Bozsomati írta...

Olyan nagyon tetszenek!!! :-)

Krizantám írta...

Köszönöm! Főleg a nagyon lelkesedést! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...