2012. január 23., hétfő

Édesanyámnak szeretettel...

Régóta szeretném megmutatni Anyukám karácsonyi ajándékait, amit én készítettem Neki az őszi időszaktól kezdve apránként előre tervezgetve (a kevés alkotó időt kihasználva az akkoriban éppen a végéhez közeledő tanulós időszakomban). Tudtam, hogy kevés időm lesz (vagy nem lesz egyáltalán) saját készítésű ajándékokat csinálni, ezért megpróbáltam előre készülgetni (kikapcsolódásként Colette több alkotónapját is kihasználva, melynek egyik ajándékba készült alkotását már mutattam).

Készítettem Anyukámnak egy keresztszemes mintával díszített fotóalbum borítót és egy Colette-nél tanult kerek pénztárcát, mert tudom, hogy őszintén örül annak, amit én készítek (kicsit sem elfogult, csak pont annyira nagyon, amennyire egy édesanyának lennie kell...)! :-)))



Az első ilyen ajándékötlet még Barbi szeptemberi keresztszemes játéka kapcsán jött, amit az aMINT A fejemből kipattan blogon hirdetett meg. Barbi gyönyörű saját tervezésű mintái közül a könyvjelző mintájának a kihímzését választottam, mert Anyukámnak szerettem volna Karácsonyra egy kis fotóalbum borítót varrni belőle, amiben az unokák fotóit őrizheti, mutogathatja. Ő amolyan igazi unokázós nagymama! Hihetetlenül élvezi az unokáit, bármikor számíthatunk rá mindannyian!

A keresztszemes mintát még azon nyomban éjszaka kihímeztem, ahogy a játékra jelentkeztem még szeptemberben... A csodálatos keresztszemes minták annyira inspirálók voltak számomra, hogy újra elkezdtem Barbi miatt keresztszemezni... :-)))
A kiválasztott mintán pont öt virágocska van, ez jelképezi Anyukám öt unokáját. Erre az összecsengésre a hímzés közben jöttem rá és még jobban élveztem a keresztszemek öltését, mert rájöttem, hogy nagyon egymásra hangolódtunk... minta és én... :-)))
Két fiú és három lány unokája van, így két sötétebb lila virág és három rózsaszín virág készült.
A zöld és lila farkasfog Nina saját festésű kollekciójából származik, melyet még a blogtalálkozón szereztem be, remélve, hogy nemcsak elcsábulok, hanem egyszer fel is használom...


Nagyon élveztem, hogy újra keresztszemezhettem (évek óta először), úgyhogy ha nem is nyertem a játékon, akkor is nagyon jó felismerés volt újra átélni az öltögetés örömét, ami őszintén szólva nagyon nagy élmény volt! Mint egy örömteli viszontlátás...:-)))
Szinte semmi időm nem volt az utóbbi időben erre a szeretett kedvtelésemre, rég elfeledett kedves időtöltésemre, de az újrafelfedezés után tervezem több keresztszemes minta kihímzését is (pl. art deco, székely sampler), ami a hosszú távú terveim végeérhetetlen sorai közé egyértelműen felkerült... Ilyen terveim (is) vannak és már alig várom, hogy testet öltsenek... :-)))

A másik ajándékom a Colette alkotónapján elkezdett kerek filc pénztárca pedig Anyukámhoz illően zöld színben készült el a saját alkotói világomat tükröző küllemmel, halványlila filccel és gyöngydíszítéssel...





Belül az egyik oldalon kártyatartóval, a másik oldalon cipzáras zsebbel és patenttal záródó kis aprópénztartóval...



A legeslegjobb az volt, amint hitetlenkedve kibontotta az ajándékait... :O)
És igen... ezért megérte ennyit készülődni (a szűkös időkeretek ellenére is), de meg ám... :-))))
És mindezt úgy, hogy két igen kedves alkotó inspiráló hatására kipróbálhattam, hogy milyen új világokat felfedezni... Nem csak anyukámnak okozott örömöt, hanem a tervezgetés és készülődés által nekem is...
Mondtam már, hogy jó itt ezen az alkotói színtéren lenni?! Mert bizony "... jó itt, mondta a riportban..." :-)))))

5 megjegyzés:

zazálea írta...

akármit készítesz,mindig kedves

eSti írta...

Nagyon szépek, és jó ötlet, hogy a könyvjelző végül az albumon kötött ki (meg a számszerűsített unokák - ez különösen :)). Biztos öröm lesz megtölteni (az albumot is meg a tárcát is).

Krizantám írta...

Az albumot félig megtöltve kapta meg! :-)))
(Szerintem az volt az egyik legfőbb ajándék számára...)
A pénztárca megtöltés viszont tényleg rámaradt, de azonnal birtokba vette... :-)

Barbi írta...

Nagyon szép lett! Ugye feltettem a blogra anno? :D Pusz!

Krizantám írta...

Barbi, azt hiszem csak a szalagra készült alaphímzés került fel, az elkészült borítóval együtt még biztosan nincs benne az albumodban! Úgyhogy tedd fel nyugodtan! :-)))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...