Ilyen szépségek születnek szép csöndben, míg én az egyetem padjait koptatom az utolsó előadásokat hallgatva...
Nagylányom rajzolta pasztell krétával egy délutáni foglalkozás keretében a kerületi könyvtári alkotónapon, melyet egy rajzstúdió két tanára tartott. Nagyon szépeket készített mindkét lányom. Készült önarckép, csendélet pasztell krétával, fröcskölt-fújt festmény és még sok szép csoda! Én meg csak ájuldoztam, amikor este későn hazaértem, hogy micsoda képek!
De ez az őszi csendélet....
Azóta is azon gondolkodom, hogy egy 9 éves gyerekből hogyan jöhet ki ilyen alkotás, mint e fenti körtés csendélet? Számomra ez felfoghatatlan... :-)))
(Hol tudtam én 9 évesen így rajzolni?! Bár anyukám hajlamos lenne azt mondani, hogy "De igen, tudtam!", mégis semmilyen ilyen emlékképem nincs, hogy a kezeim közül bármi ilyen egyszerű, de szép és mégis ilyen mélyről jövő alkotás kijött volna... Voltak, vannak a családunkban jókezű emberek, de mégis...)
Ez a kép számomra telitalálat! Bele a kis szívem közepébe... :-)))
"...Tudja isten mi okból
Szeretem? de szeretem..."
(Petőfi)
3 megjegyzés:
Hihetetlenül érdekes kompozíció...többszörösen központi és amellett minden egyes ábrázolt tárgy lekerekített formájú, visszafogott, mégis jelen lévő színek...nagyon harmonikus világlátás, tetszik.
Köszi, Rita!
De jó, hogy ezt olyan mondja, aki ért is hozzá... :-)))
Én csak azt érzem, hogy valami miatt zsigerből szeretem ezt a képet...
(És azt tudom, hogy ez nem az elfogultság, mert ha más csinálta volna, akkor is tetszene!)
Igen, a gyerekeinknek olyan rejtett tartalékaik vannak, amiről mi magunk sem tudunk. Pedig elvileg nyitott könyvek előttünk...:)
Megjegyzés küldése