2011. szeptember 11., vasárnap

Színes filc csörgők

Egy kis királylány (nevezetesen az öcsém kislányának) keresztelőjére készítettem ajándéknak ezt a két hímzett filc csörgőt. Szép színesnek képzeltem el sok szalagfityegővel megbolondítva, hogy a kis ujjacskáival majd tudja szépen pöncörgetni a kunkori szalagokat. Még hímzési gyakorlatnak is jó volt, mert legalább gyakoroltam a minél szebb lánc- és száröltést illetve a pöttynek látszó francia csomót. (És nagyon is élveztem a szabad mintavezetést!)
(Szándékosan nem tettem rá egyáltalán gyöngydíszítést - pedig szívem szerint azért tettem volna -, hogy még csak véletlenül se hullhasson le róla semmilyen lenyelhető apróság!)

Az egyik filc csörgő egy madárka, piros-narancs-lila-sárga színekben pompázva. A madárka egyik oldala narancssárga gyapjúfilcből készült, a másik pirosból. A farktollainak végén ujjacskákkal birizgálható szaténszalag hurkok vannak, lila-narancs-sárga színekben pompázva. A hátán lévő piros kis hurkon keresztül lehet felakasztani addig, amíg nem tudja megfogni a csörgőt a kezében rendesen.


Nagyon szeretem ezeket a színeket, főleg így együtt!


A másik csörgő egy szintén felakasztható kétoldalas kis filc házikó lett narancssárga-fehér pöttyös (szalag)kéménnyel, egyik oldalán piros, másik oldalán narancssárga tetővel. A csörgő műszálas töltetű puha bélést kapott benne középen egy csörgőcskével.
A virágok zöld szaténszalag leveleit is lehet birizgálni, felfedezni!

Nagyon nagy szeretettel készítettem a csörgőket ennek a kis tündérnek, akit csak így szeretgetnek, dögönyöznek az amúgy ovis-bölcsis fiútesók-unokatesók (négyen is!!!): "Na, hogy vagy, Te kis királylány?" :O) Erre Ő gurgulázva kacag...

Hát azt hiszem nagyon jó helyre érkezett "őkirálylánysága" és szívből kívánom Neki, hogy vigyázzák fentről is olyan óvó szeretettel minden léptét az életben, mint ahogyan idelent szeretik! :-)))

6 megjegyzés:

Hokata írta...

Nagyon szépek, ma reggel madárcsicsergéssel indul a napom:)

Teklagyöngy írta...

Gyönyörűek lettek, látszik, milyen szeretettel készültek!

Tündérlátta írta...

Gyönyörű színek!! Meseszép a forma!

Krizantám írta...

Köszönöm!
Engem is a színek ejtettek rabul leginkább! Csak úgy tobzódtam... :-)))
A madárkák pedig régóta repkednek a gondolataimban és vissza-visszatérnek...:-)

Bakarasz írta...

Megjöttem, és maradok is, ennyi szépség között! Nem is tudom, eddig hol voltam, na de mostantól figyelek, mert nagyon érdemes! És külön öröm az alkotásaid mellett az a kedves, szeretettel teli hang, amivel mindenről írsz - mert az előbb olvasgattam kicsit visszafelé is, és ezt nem tudtam nem észrevenni. :)

Krizantám írta...

Köszönöm, Ági a kedves szavaidat! Őszintén örülök minden új látogatónak, olvasónak!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...